Nelson Bunker Hunt és William Herbert Hunt texasi olajörökösök voltak, akik a hetvenes évek inflációjától rettegve egyetlen eszközben láttak menedéket: az ezüstben. Céljuk nem kevesebb volt, mint az egész ezüstpiac „bekebelezése" (corner) — annyi fizikai ezüstöt és határidős kontraktust felhalmozni, hogy ők diktálják az árat. Tőkeáttéttel, hitelből vásároltak, és a végén becslések szerint 100-200 millió unciát tartottak.
A stratégia eleinte zseniálisan működött. Az ezüst ára 1979 elején ~6 dollár/uncia volt, 1980. január 18-ára pedig elérte a ~49-50 dollárt — több mint 700%-os emelkedés. A short-eladók, akik az ár esésére fogadtak, kénytelenek voltak visszavásárolni, ami tovább hajtotta felfelé az árat. Papíron a Huntok mesésen meggazdagodtak.
Aztán a „ház" megváltoztatta a szabályokat. 1980. január 7-én a COMEX bevezette a „Silver Rule 7"-et, amely szigorúan korlátozta a margin-vásárlást, a Fed pedig a bankokat a spekulatív hitelezés visszafogására ösztönözte. A likviditás elapadt, az ár zuhanni kezdett. 1980. március 27-én, az „ezüst csütörtökön" az ezüst ~10,80 dollárra esett — napok alatt több mint 50%-ot. A Huntok nem tudták teljesíteni a margin call-t, ~1,7 milliárd dolláros veszteséggel néztek szembe, és csak egy 1,1 milliárd dolláros banki mentőhitel akadályozta meg a rendszerszintű összeomlást. 1988-ban piacmanipulációért elítélték őket.