1945 nyarán Magyarország romokban hevert. A háború a nemzeti vagyon mintegy 40%-át elpusztította, a szovjet jóvátétel és a megszállás költségei évről évre felemésztették a maradék nemzeti jövedelem jelentős részét, az államkasszában pedig nem volt elég bevétel. A megoldás, amihez a kormány nyúlt, egyszerű és végzetes volt: a Magyar Nemzeti Bank gyakorlatilag minden költségvetési hiányt friss pénz nyomtatásával fedezett.
Ami ezután jött, az máig a világ legnagyobb hiperinflációja. 1946 júliusában az árak nagyjából 15 óránként megduplázódtak — a napi inflációs ráta körülbelül 207% volt, a havi pedig olyan szám, amit le sem lehet írni értelmesen (41,9 kvadrillió százalék). Aki reggel pénzt tartott a zsebében, estére annak a fele elolvadt. Egy kiló kenyér 1945 augusztusában 6 pengőbe került; 1946 júniusára 7,2 milliárd pengő volt az ára, és a boltok naponta többször átírták a cédulákat.
A bankjegyek abszurd méreteket öltöttek: 1946. július 12-én kiadták a valaha nyomtatott legnagyobb címletű bankjegyet, a 100 millió billió (100 kvintillió) pengőt. A munkások naponta kapták a fizetésüket, és azonnal elköltötték, mert másnapra értéktelenné vált — sokan bőröndben vagy talicskában vitték haza a kötegeket.
A spirált csak egy teljes intézményi újraindítás állította meg. 1946. augusztus 1-jén bevezették a forintot, 400 ezer kvadrillió pengő = 1 forint árfolyamon, szigorú pénzmennyiség-korláttal és állami banki kontrollal. A pénz visszanyerte az értelmét.