2020 tavaszán a világ lelassult, a kereslet összeesett, a repülők a földön maradtak, a gyárak leálltak. A globális olajfogyasztás naponta 30 millió hordóval esett vissza — ez a normál kereslet közel 30%-a. A termelők azonban nem álltak le azonnal, a tárolók pedig rohamosan teltek.
A tőzsdén sokan nem olajat vesznek, hanem határidős kontraktust — és az fizikai teljesítéshez is kapcsolódhat. Ez a különbség papíron technikai részletnek tűnik, valójában 2020 áprilisában ez volt a lényeg.
Amikor a májusi WTI kontraktus lejárata közeledett, a pozíciók „átgörgetése" hirtelen nem rutinfeladat volt, hanem pánik. A Cushing, Oklahoma-i tárolókapacitás — ami a WTI benchmark fizikai teljesítési pontja — teljesen megtelt. Akinek nem volt hol tárolnia, annak minden áron szabadulnia kellett a kontraktustól. És amikor a „minden áron" találkozik a „nincs vevő"-vel, megtörténik az, ami addig elképzelhetetlen volt: 2020. április 20-án a WTI ára -7.63-ra esett. A piac fizetett azért, hogy vidd el tőle a kötelezettséget.
A kiskereskedelmi befektetők egy része az USO ETF-en keresztül próbált „olcsón olajba menni" — és nem értette, miért nem követte az ETF a spot árat. Az ok: az ETF folyamatosan görgette a futures kontraktusokat, a contango piacon ez folyamatos veszteséget termelt, függetlenül attól, merre ment az olaj ára.
A sztori nem az olajról szól, hanem a termékek mikrovilágáról: lejárat, szállítás, bázis, raktárkapacitás, futures görbe, contango vs. backwardation. És arról, hogy ugyanaz a ticker teljesen mást jelenthet spotban, ETF-ben vagy futures-ben.