A „boldog húszas évek" Amerikája hitt abban, hogy a részvényárak örökké emelkednek. A Dow Jones 1929. szeptember 3-án 381 ponton tetőzött, miután a húszas években közel megötszöröződött. A hajtóerő nagyrészt a tőkeáttét volt: a kisbefektetők hitelből (margin) vásároltak, gyakran csak 10% önerővel, a maradék 90%-ot a brókerüktől kölcsönözve. Több mint 8,5 milliárd dollárnyi brókerhitel volt kint — több, mint a teljes forgalomban lévő készpénz az országban.
A margin két irányba vág. Amíg az ár emelkedik, sokszorozza a nyereséget; amikor esik, a brókerek pótfedezetet (margin call) követelnek, és a befektető kénytelen eladni. Szeptember és október elején az árak gyengülni kezdtek. Október 24-én, „fekete csütörtökön" kitört a pánik: rekord 12,9 millió részvény cserélt gazdát. Október 28-án (fekete hétfő) a Dow ~13%-ot, 29-én (fekete kedd) újabb ~12%-ot esett. Négy nap alatt nagyjából negyedével zsugorodott a piac.
De a mélypont még messze volt. Az árak további három évig estek, és a Dow 1932 júliusában érte el a fenekét: 41,22 pont — 89%-kal a csúcs alatt. A piacnak 25 évébe telt, mire 1954-ben visszanyerte az 1929-es szintet. A krach a nagy gazdasági világválság előjátéka lett, jelezve, milyen törékeny egy hitelre és túlzott optimizmusra épülő piac.