1844-ben egy német bevándorló, Henry Lehman vegyesboltot nyitott Alabamában. Másfél évszázaddal később a Lehman Brothers az USA negyedik legnagyobb befektetési bankja volt, 25 000 alkalmazottal és a Wall Street egyik legbüszkébb nevével. 2008. szeptember 15-én néhány óra alatt eltűnt.
A bukás gyökere a tőkeáttét és az illikvid eszközök veszélyes kombinációja volt. A Lehman mélyen belekeveredett a másodrendű (subprime) jelzáloghitelek és a rájuk épülő értékpapírok piacába. 2008-ra a bank ~639 milliárd dollárnyi eszközt mozgatott alig ~22-26 milliárd dollárnyi saját tőkével — vagyis a tőkeáttét nagyjából 30:1 volt. Ilyen szerkezetnél már egy 3-4%-os eszközérték-csökkenés is teljesen felemészti a saját tőkét. Ráadásul a Lehman minden áldott nap rövid lejáratú hitelek görgetésével finanszírozta magát: a működése a hitelezők bizalmán múlt.
Amikor a jelzálogpiac összeomlott, a bizalom is. A hitelezők visszahúzódtak, a hitelminősítők leértékelték a bankot, az ügyfelek menekültek. A Fed és a kincstár — Henry Paulson vezetésével — ezúttal nem mentett: hagyta, hogy a Lehman csődöt jelentsen. A 639 milliárd dolláros eszköz mellé 613 milliárd dolláros adósság társult, ez lett az USA történetének legnagyobb csődje.
A következmény globális pénzügyi válság lett: a Dow aznap 500 pontot zuhant, napokon belül az AIG is megingott, a hitelpiacok befagytak. A válasz a Dodd-Frank szabályozás és a „too big to fail" örök vitája lett.