Az Enront hat éven át választották „Amerika leginnovatívabb vállalatának". A houstoni energia- és kereskedőcég a '90-es évek sztárja volt, részvénye 90 dollár fölött járt, vezetői pedig pénzügyi zsenikként tündököltek. A valóság az volt, hogy a profit nagy része könyvelési illúzió.
Két fő trükk működött. Az egyik a piaci értékelésű (mark-to-market) könyvelés visszaélésszerű használata: az Enron a jövőbeli, még meg sem valósult nyereséget azonnal elszámolta aktuális bevételként — vagyis magasabb profitot mutatott, mint amennyi létezett. A másik a speciális célú társaságok (SPE-k) hálózata: a rossz eszközöket és az adósságot ezekbe a mérlegen kívüli cégekbe tolták, hogy a veszteség kisebbnek látszódjon. Néhány ilyen SPE-t maga a pénzügyi igazgató, Andrew Fastow vezetett.
2001 közepén elemzők elkezdtek mélyebbre ásni. Októberben az Enron bejelentett egy 638 millió dolláros veszteséget és 1,2 milliárd dolláros sajáttőke-csökkentést. A részvény szabadesésbe kezdett, 90 dollárról néhány hét alatt 1 dollár alá. December 2-án az Enron csődöt jelentett — akkor a legnagyobb az USA történetében, 63,4 milliárd dollár eszközzel.
A bukás magával vitte a könyvvizsgálóját is: az Arthur Andersen, a világ öt legnagyobb könyvelőcégének egyike, megsemmisült, miután bizonyítékokat semmisített meg. A botrány nyomán született a Sarbanes-Oxley törvény.